Új beszerzésű külföldi könyvek listája 2013/5. szám
Letölthető a Tájékoztatási és Olvasószolgálati Osztály által három-négy hetente publikált lista, mely tudományszak szerinti csoportosításban közli a feldolgozott, olvasóink számára helyben elérhető vagy kölcsönözhető könyvek jegyzékét.
A Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésének első napján kamarakiállítás nyílt br. Eötvös József születésének 200. évfordulója alkalmából.
A "Minden tudás csak akkor bír való beccsel, ha cselekvésre képesebbekké tesz" című kiállítás a Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményének anyagából válogatott egykorú dokumentumok és egyedi tárgyak segítségével idézi fel az Akadémia egykori elnökét, az első felelős magyar kormány miniszterét, a kiváló jogászt és írót.
Az Akadémia palotájának első emeleti Tudós Kávézójában látható kiállítást Mázi Béla és Babus Antal, a Kézirattár munkatársai rendezték.
2013. május 7-én 13:00 órakor a Könyvtár Vasarely Termében nyilvános bemutatót rendezünk az Oxford English Dictionary online változatáról.
Az Oxford University Press képviselője megismertet az adatbázis használatával és gyakorlati segítséget nyújt a kereséshez. A jelenlévők saját laptopjukon azonnal ki is próbálhatják a hálózatunkon néhány éve mindenki számára elérhető szolgáltatást. A rendezvényen minden érdeklődőt szívesen látunk!
Az MTA Könyvtár és Információs Központ tisztelettel meghívja
Fülöp Mihály diplomáciatörténész, egyetemi tanár
The Unfinished Peace: The Council of Foreign Ministers and the Hungarian Peace Treaty of 1947
című monográfiájának angol nyelvű bemutatójára és a II. világháború utáni európai békéről szóló kerekasztal-beszélgetésre.
A rendezvény védnöke: Martonyi János külügyminiszter
Kérjük, részvételi szándékát 2013. április 30-ig Szikszai Edinának jelezze e-mailben a szikszai.edina@konyvtar.mta.hu címen!
Helyszín: MTA Könyvtár és Információs Központ (Budapest V. ker., Arany János u. 1), Konferenciaterem (II. emelet)
Időpont: 2013. május 3, 14:00–16:00 óra
Új beszerzésű külföldi könyvek listája 2013/4. szám
Letölthető a Tájékoztatási és Olvasószolgálati Osztály által három-négy hetente publikált lista, mely tudományszak szerinti csoportosításban közli a feldolgozott, olvasóink számára helyben elérhető vagy kölcsönözhető könyvek jegyzékét.
Anno...: Tárgyak és villanások az Akadémiai Könyvtár múltjából
Anno... című mini-kiállításunk az elmúlt korok tárgyi emlékei közül gyűjt egybe néhányat. Ezek nem követnek sem kronológiai sem helyszíni rendet, egyszerűen csak megmaradt tárgyaink adták a fő rendezőelvet.
Mielőtt teljesen megváltozik a XXI. századi könyvtár képe, pár régi tárgyat megmentünk és látogatóink elé tárunk, hogy közösen emlékezzünk régi korok egyik kedvenc színhelyére, a könyvekkel bélelt, speciális illatot és hangulatot árasztó klasszikus értelemben vett könyvtárra.
Jól megfér itt egymás mellett a XIX. század végéről, a Semsey-hagyatékból származó könyvespolc, a XX. század elejéről származó olvasói és könyvtárosi asztal, a katalógusszekrény, az ötvenes-hetvenes évek technikai berendezéseivel. Az informatika világában a hagyományos cédulakatalógus is lassan múzeumi tárggyá változik, csakúgy, mint a papír alapú újság.
Szomorú mementó az a török nyelvű Biblia, ami az olvasói asztalon látható kinyitva. Az Akadémia épülete Budapest ostromakor komoly sérüléseket szenvedett, dunai szárnya több belövést kapott. Bár a könyvtár értékesebb részeit még a front érkezése előtt elmenekítették, s a muzeális gyűjtemény egy részét a pincékben helyezték el, a polcokon maradt könyvek egy részében a lövedékek helyrehozhatatlan kárt tettek. Az itt kiállított kötet egy ilyen átlőtt sor fennmaradt darabja.
A 30–40 évvel ezelőtt még korszerűnek számító mikrofilmlap-olvasó, a Carl Zeiss gyártmányú pozitívfilm-másoló és a Braun gyártmányú fotóriporteri vaku már a XX. század második felét idézi.
A közelmúlt egyik hagyatékával került könyvtárunkba Iványi Grünwald Béla londoni emigrációban élt és alkotott történész aktatáskája, ami talán a XX. század második felének értelmiségi szimbóluma is lehetne.
Az átmenekített tárgyakat ötletesen és szemléletesen foglalja keretbe a FokaArt alkotó párosa a könyvtár régi helyszíneit bemutató fotó-applikációival, molinóival, mintegy kitágítva a teret és valódi könyvtári hangulatot varázsolva e piciny lépcsőfordulóba.
Hír | 2013. 03. 13.
Új beszerzésű külföldi könyvek listája 2013/3. szám
Letölthető a Tájékoztatási és Olvasószolgálati Osztály által három-négy hetente publikált lista, mely tudományszak szerinti csoportosításban közli a feldolgozott, olvasóink számára helyben elérhető vagy kölcsönözhető könyvek jegyzékét.
Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Könyvtár 2013. március 15-én és 16-án zárva tart. Gyűjteményeink március 18-tól a szokásos munkarend szerint látogathatók.
Információ | 2013. 03. 13.
A Keleti Gyűjtemény új külföldi könyvei 2013/1. szám
Letölthető a Keleti Gyűjtemény új beszerzésű külföldi könyveinek legújabb listája.
A próbahozzáféréssel kapcsolatos tapasztalataikról szívesen vesszük olvasóink visszajelzését!
Szolgáltatás | 2013. 02. 21.
Könyvtárhasználati kurzusok
Az MTA Könyvtár és Információs Központ 2013. február 13 és június 4 között ismét könyvtárismertető és könyvtárhasználati kurzusokat indít olvasói és az érdeklődő látogatók számára, hét témakörben.
Új beszerzésű külföldi könyvek listája 2013/2. szám
Letölthető a Tájékoztatási és Olvasószolgálati Osztály által három-négy hetente publikált lista, mely tudományszak szerinti csoportosításban közli a feldolgozott, olvasóink számára helyben elérhető vagy kölcsönözhető könyvek jegyzékét.
Az MTA Könyvtár és Információs Központ telefonszámai megváltoztak. Kérjük, mostantól ezeket a számokat hívja!
Információ | 2013. 02. 01.
Új digitális gyűjtemény: Szabó Miklós Archívum
A Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye és az Eötvös Collegium közös vállalkozásaként elkészült a Szabó Miklós (1884–1960) klasszika-filológus, az Eötvös Collegium egykori igazgatója teljes kéziratos hagyatékát bemutató honlap.
Hír | 2013. 01. 23.
Kutak
A Balassi Kiadó tisztelettel meghívja
Ritoókné Szalay Ágnes irodalomtörténész, a Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye ny. osztályvezető-helyettese
Kutak: Tanulmányok a XV–XVI. századi magyarországi művelődés köréből
című kötetének bemutatójára.
A könyv a helyszínen kedvezményesen megvásárolható.
Helyszín: Balassi Könyvesbolt (Budapest XIII. ker., Katona József utca 9–11)
Időpont: 2013. január 24, 16:00 óra
Új beszerzésű külföldi könyvek listája 2013/1. szám
Letölthető a Tájékoztatási és Olvasószolgálati Osztály által három-négy hetente publikált lista, mely tudományszak szerinti csoportosításban közli a feldolgozott, olvasóink számára helyben elérhető vagy kölcsönözhető könyvek jegyzékét.